2015. december 9., szerda

Marokmackó

Az úgy volt, hogy nem akartam mackókat varrni. Valamikor nyár végén azonban mégis úgy döntöttem, hogy készítek párat karácsonyra, csak úgy. Olyan sok pozitív visszajelzést kaptam, hogy csuda! Nagyon jól estek a kedves, dicsérő szavaitok, egyúttal el is gondolkodtatott a dolog. Miért varrjak olyat, ami nem kelendő?! És miért ne varrjak olyat, amit szerettek? Félre kell tennem az "ellenszenvemet", ami tulajdonképpen nem is volt meg sosem. Csak állatokat nem nagyon szoktam varrni, nem is tudom, miért... Leszoktam róluk. Régebben pedig épp ellenkezőleg: sok állatka került ki a kezeim közül, és nagyon kevés baba. Ma pont ennek az ellenkezője történik. Az az igazság, hogy kell néha a változatosság, ezért is gondoltam arra, hogy mackók is beköltöznek ezután a varrósarkomba. És ahogy ezt elhatároztam, jött is rögtön az ihlet. Kerestem, és találtam is icipici mackó szabásmintát, mert régi vágyam volt egy olyan igazán mackószerű mackót varrni, csak épp miniben. :) Azt hiszem, sikerült. Kétség sem férhet hozzá, hogy csakis Fahéj lehet a neve. Legalábbis nálam. Tegnap este nekiálltam, ma délelőtt befejeztem, és alighogy feltöltöttem az internetre ezt a cukimukit, már gazdára is talált. Ma ez a legnagyobb örömöm, bár kicsit sajnálom, hogy ilyen röpke ideig nézegethettem csak.

100% gyapjúból készült. A filc azért jó, mert nem foszlik, és ilyen picinke méretben is jó vele dolgozni. Egy élmény volt elkészíteni, azért is írok ilyen hosszasan róla. Mert ez most új, mert más... Mivel ő már a dobozban várja, hogy postára adjam, el kell kezdenem gondolkodni, milyen színű lesz a következő...





 
Legyen szép a napotok! :)

Szeretettel, Zsófi

2 megjegyzés: